Az emberi jogok mini könyve

Az Emberi Jogok Világnapja kapcsán a DIP csapat – társszervezőkkel karöltve – tavaly decemberben is meghirdette alkotói pályázatát. Ezúttal egy kitűzőt kellett tervezni. Egyik este, elalvás előtt jutott eszembe e gondolat, amely makacsul követelte a megvalósulást, így az aprócska tárgy részletes tervei még ott, azon nyomban meg is születtek. A kézzel készült kitűző mérete kb. 5*5cm, alapanyaga főként papír, bőr és vörösréz.

Az Emberi Jogok. Egyetemes Nyilatkozat. Jogok, amelyek minden embert megilletnek, megkülönböztetés nélkül, egyetlen okból: mert megszülettek. Olvasgatom a Nyilatkozat egyes pontjait, s úgy érzem magam, mintha egy furcsa, szürreális vízióba csöppennék: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást”… „Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít”… „Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz…” És hasonlók. Nehezen értelmezem a szavakat, olyan valószerűtlennek tűnnek. Mindehhez jogunk volna? Mindannyiunknak? Élelemhez? Lakáshoz? Méltósághoz? A gondolat visszapattan a hétköznapi tapasztalatok betonfaláról. Á, ugyan már, nem, nem. Ez nem lehet valós. Ez vagy egy jól megírt utópia töredéke, vagy egy régmúlt kor naiv ábrándja. Emlék-gyűjtemény.

ps: A képen egyébként a győztes pályamunkát láthatjátok.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s